Hogy az automatizáláshoz milyen mágneseknek van műszaki szempontból értelme, az általában csak akkor derül ki, amikor a sor leáll, a megfogó nem tart ismételhetően, vagy az érzékelő pontatlanul reagál. Az automatizálásban ugyanis nem csak a mágnes ereje dönt. Döntő a hőmérséklet, a távolság, a mozgás típusa, a környező anyag, a ciklusok száma és az is, hogy a rendszernek hónapokig vagy évekig kell-e karbantartási beavatkozás nélkül működnie.

A kiválasztásnál ezért nem elég csak a méreteket vagy a deklarált tartóerőt figyelni. Az automatizálásban a mágnes a rendszer funkcionális eleme. Ha megfelelően van kiválasztva, felgyorsítja a manipulációt, stabilizálja a folyamatot és csökkenti a mechanikai kopást. Ha rosszul van kiválasztva, pontatlanságot, állásidőket és felesleges szervizbeavatkozásokat okoz.

Amikor egy mágneses gripper meghibásodik egy alkalmazásban, a probléma ritkán magában a mágnesben van. Sokkal gyakrabban az alkatrész anyagának, az érintkezési felületnek, a távolságnak vagy a mozgás dinamikájának helytelen megértéséről van szó. Éppen ezért a mágneses gripperek használatának témáját műszakilag érdemes kezelni, nem csupán tájékoztató jelleggel a katalógus szerinti teherbírás alapján.

A mágneses gripper egyszerű elven működik, de a gyakorlati alkalmazása meglehetősen igényes. Egy ismétlődő ciklusban meg kell fognia, meg kell tartania és gyakran pontosan el is kell engednie a ferromágneses alkatrészt. Megbízhatóan csak akkor működik, ha megfelelően van kiválasztva a mágneses rendszer típusa, az erő, az érintkezési geometria és a vezérlés módja. Kézi manipulációnál mások a követelmények, mint egy automatizált munkahelyen, ahol a tizedmásodpercek és az ismételhetőség döntenek.

Amikor egy robotcella kivágott darabokat, lemezeket vagy présből származó alkatrészeket kezel, a megfogó kiválasztása meghatározza a ciklusidőt, a stabilitást és az állásidőket is. A mágneses gripper vs. vákuumos gripper kérdésénél nem elméletről van szó, hanem nagyon gyakorlati döntésről - arról, hogy mi fog megbízhatóan működni az Ön anyagával, sebességével és üzemi körülményeivel.

A gyakorlatban ezt a két elvet gyakran túlságosan leegyszerűsítve hasonlítják össze. A mágneses gripper rendszerint fémhez való megoldásként jelenik meg, a vákuumos pedig univerzális változatként minden másra. Az ilyen felosztás azonban csak alap. A részletek döntenek - az alkatrész felülete, vastagsága, az olaj jelenléte, a perforáció, a tömeg, a robot szükséges gyorsulása és az is, hogy mi történjen energia-kiesés esetén.

Az a mágnes, amely tegnap még gond nélkül tartotta a készüléket, az ajtót vagy a leválasztott anyagot, ma másképp viselkedik. Nem véletlenül engedett el „magától“. Ha azt vizsgálja, miért veszít a mágnes az erejéből, a legtöbb esetben konkrét fizikai okról van szó - hőmérsékletről, mechanikai igénybevételről, nem megfelelő üzemi módról, korrózióról vagy helytelen tárolásról. Műszaki alkalmazásoknál lényeges megkülönböztetni, hogy természetes és kis mértékű paramétercsökkenésről van-e szó, vagy olyan állapotról, amely már befolyásolja a berendezés biztonságát és működését.

A ferrit mágnes gyakran egyszerű alkatrésznek tűnik. A gyakorlatban azonban a működését nemcsak az dönti el, hogy kerek, szögletes vagy „elég erős”-e. Ha azt mérlegeli, hogyan válasszon ferrit mágnest egy konkrét alkalmazáshoz, a méretek, a mágnesezés iránya, a munkarés, a hőmérséklet és az anyag is döntő, amelyhez a mágnes kapcsolódik. Éppen ezekben a részletekben keletkeznek a leggyakoribb hibák a tervezésnél és a vásárlásnál.

A ferrit a leggyakrabban használt permanent mágneses anyagok közé tartozik. Stabil, korrózióálló, és a hétköznapi, valamint ipari alkalmazások széles körére alkalmas. Ugyanakkor igaz, hogy nem univerzális válasz minden követelményre. Ha a mágnestől nagyon nagy tartóerőt vár kis méretek mellett, gyakran más anyag lesz megfelelőbb. Ha azonban árban ésszerű, hosszú távon stabil és üzembiztos megoldásra van szükség, a ferrit általában helyes választás.