A mágneses berendezéseknél a hibák általában csak akkor jelentkeznek, amikor már késő az olcsó javításhoz. A prototípus ugyan tart, kapcsol vagy szeparál, de üzemi körülmények között túlmelegszik, veszít a hatékonyságából, vagy nem éri el a kívánt erőt. Ezért a mágneses kör tervezése sokkal több, mint egy mágnes vagy tekercs kiválasztása. Ez határozza meg, hogy az eredmény műszakilag stabil, gyártható és gazdaságilag indokolható lesz-e.

Az ipari gyakorlat azt mutatja, hogy a mágneses kört egészként kell kezelni. Magában foglalja a mágneses tér forrását, a fluxus vezetési útját, a légréseket, a munkateret és a környező anyagokat is. Ha csak egyetlen elemet vizsgálnak, például az állandó mágnes katalógus szerinti erejét, az eredmény gyakran torz lesz. A katalógusadatok meghatározott feltételek mellett jönnek létre, nem egy konkrét gépben, szeparátorban, befogóban vagy elektromágnesben.

HR

A mágnesszalag képes megoldani a rögzítést, jelölést és ideiglenes összekapcsolást fúrás és bonyolult szerelés nélkül. Éppen ezért a mágnesszalagok kiválasztásáról szóló útmutató nemcsak a hobbi szegmens számára hasznos, hanem a gyártásban, raktárakban, reklámiparban és műszaki karbantartásban is. A különbség egy megbízhatóan működő szalag és egy olyan szalag között, amely néhány nap után leválik vagy nem tartja meg a kívánt tárgyat, gyakran olyan részletekben rejlik, amelyek vásárláskor első pillantásra nem láthatók.

A mágnesszalag nem univerzális anyag mindenre. A gyakorlatban elsősorban az számít, hogy fém felületre kerül-e, öntapadósnak kell-e lennie, mekkora súlyt kell tartania, milyen környezetben fog működni, illetve gyakran le kell-e venni és újra felhelyezni. Ha ezeket a feltételeket figyelmen kívül hagyják, a probléma általában nem magában a mágnesben van, hanem a rosszul megválasztott típusban.

Amikor egy mágnes meghibásodik az üzemben, a probléma általában nem magában a mágnesességben van, hanem az alkalmazás hibás tervezésében. Az ipari mágnesek ma meghatározzák, hogy az anyagmozgatás biztonságos lesz-e, a rögzítés ismételhető-e, és a fémrészecskék leválasztása kellően hatékony lesz-e. A gyakorlatban ezért nem elegendő csak a katalógusban megadott tartóerőt figyelni. Fontos a munkahézag, a hőmérséklet, a teher felülete, a mozgás dinamikája és az is, hogyan használják a mágnest nap mint nap a rendszerben.

Amikor egy érzékelő pontatlanul kapcsol egy alkalmazásban, a probléma gyakran nem az elektronikában, hanem a mágnesben van. Ezért arra a kérdésre, hogy melyek a legjobb mágnesek szenzorokhoz, nem lehet egyetlen anyaggal vagy egyetlen mérettel válaszolni. Számít az érzékelő típusa, a távolság, az üzemi hőmérséklet, a környező fém, valamint az is, hogy csak egyszerű helyzetjelzésre vagy ismétlődő ipari ciklusban stabil jelre van szükség.

Amikor egy elektromágnes üzemben nem tart megfelelően, nem választ szét megfelelően, vagy túlmelegszik, a probléma ritkán egyetlen paraméterben rejlik. Általában a tápellátás, a munkaciklus, a munkadarab alakja, a légrés és az üzemi környezet kombinációjáról van szó. Éppen ezért van értelme egy ipari elektromágnesekről szóló útmutatónak elsősorban azoknak a technikusoknak, beszerzőknek és tervezőknek, akik nem katalógusnév alapján akarnak választani, hanem a valós alkalmazás szerint.

Az ipari elektromágnes nem csupán egy tekercs acélmaggal. A gyakorlatban egy rendszer funkcionális eleme, amelynek együtt kell működnie a tápellátással, a vezérléssel, a mechanikával és az üzem biztonsági követelményeivel. A különbség egy évekig stabilan működő megoldás és egy gyakori leállásokat okozó rendszer között többnyire a megfelelő tervezésben rejlik.